A GONOSZ TÉL ÉS A FORRÓ NYÁR – MIKOR VIGYÜK SÉTÁLNI A BABÁT?2021-01-06

A január az év leghidegebb hónapja szinte mindig, így nehéz is nagyobb sétákat szervezni. Viszont a levegőzés így is fontos: erősíti az immunrendszert, ellenállóbbá teszi a szervezetet, javítja a közérzetet. A babák szervezetének szüksége van a friss levegőre, így mostani cikkünkben leírjuk, hogy mikor is szabad kilépni a lakásajtón egy kiadós séta céljából.

Ha esetleg picink koraszülött, vagy érinti valamilyen betegség, mindenképp konzultáljunk orvosunkkal a séta előtt!

Mire kell figyelni egy ilyen program esetén?

Babánk ne legyen alulöltöztetve, de ugyanakkor túl se! Vegyük figyelembe, hogy sétálni megyünk, és nem a strandra, de nem is egy igluba a hosszú hétvégére. Egy extra takaró mindig legyen bekészítve a babakocsiban – az mindig jól jöhet. A fejét mindenképp tartsuk melegen, hiszen a pici hajfürtök még nem védik annyira a babák fejét az erős napfénytől. Főleg, ha punkhaja van a babának. Nem vicc, létezik olyan is. A közvetlen napfény megárthat: igyekezzünk kerülni az olyan helyeket, ahol a napfény direkten a pici fejét éri. A baba bőre még túl érzékeny az ilyen erős ingerekhez. Mondanunk sem kell, hogy az útvonal mindig biztonságos, az úticél pedig ne a kórházak fertőző osztálya legyen. És ne is járványidőszakban döntsünk úgy, hogy itt az ideje elmenni vásárolni.

Mindig akkor induljunk el, ha a baba ébren van – hogy gyűjthesse már akkor magának az ingereket -, és elégedett: vagyis evett, ivott, jóllakott. Tulajdonképpen tegyünk úgy, mint amikor a népmesékben a király készül elhagyni a kastélyt – de előtte eszik, iszik, durmol. Noha a királyok nem járnak pelenkában, legalábbis nem az összes, ne felejtsünk el a mi kis királyunknak/királylányunknak megnézni a pelusát! Sokkal könnyebb úgy útnak indulni, ha nincs nálunk „plusz csomag.”

Ha szélsőségesek az időjárási viszonyok…

Télvíz idején mindig a hőmérséklet az először ellenőrizendő! Nem mindegy, mikor visszük babánkat sétálni. 0 fok alatt már kevésbé ajánlott kimenni. Ez ugyan nem azt jelenti, hogy háziőrizetet kell rendelni még a gyerekágy köré is, nehogy elhagyja azt a baba önszántából, de ne fagypont körül akarjuk megdönteni a „babakocsival menés egyhuzamban” világrekordját. Kerüljünk egyet maximum, de menjünk is vissza a lakásba utána felmelegedni! 0 fok körül mindig bugyoláljuk be jól csemeténket, hogy lehetőleg ne érezzen semmit a kinti hőmérsékletből. Melegítsük testünkkel is: épp ezért ajánlott ilyenkor a babakocsi helyett a hordozóban vinni. Ne dörzsöljük a pici azon részeit, amelyet jobban ér a hideg, hiszen károsíthatjuk a bőrét – helyette inkább törölgessük át otthon meleg vizes ronggyal. Ha a baba fázik, reszket, túl hidegek a tagjai, akkor gyorsan menjünk is haza!

Ha az év másik fele, a nyár túlzó napsütéssel áld meg minket – amire azért lássuk be, sok esély van, főleg július és augusztus környékén-, gondoljuk meg akkor is a sétát. Legyünk tisztában vele, hogy – mivel a babákban még nem alakult ki a megfelelő önhűtési rendszer – nekik már 30 fok alatt is kánikulaérzetük van. Így hamarabb is kiszáradnak, szomjasak lesznek. Ez könnyen orvosolható azzal, ha egy évre elegendő folyadék van nálunk, így gyorsan tudjuk pótolni a baba vízveszteségét. Miből látjuk, hogy a baba dehidratált? Lessünk bele a pelenkájába, mert dehidratált állapotban látványosan kevesebbet pisil. Nyári időben érdemes inkább olyan helyeken sétálni, ahol sok a fa vagy nagy objektum, így sok az árnyék is. Hűsöljünk bennük egyet!

Köszönjük, hogy olvastál, találkozzunk legközelebb is!

VásároljAjándékutalványt

Nem tudod mit vegyél ajándékba? Nem tudod mire van szüksége? Nem tudod mi van már meg neki?
Akkor lepd meg kismama ismerősödet a vásárlás élményével!

Tovább